A párt közzétette, miből fedezné azt a sok ígéretet, amelyet a programjában tett. A tervek között szerepel a Miniszterelnöki Kabinetiroda megszüntetése, a közmédia kiadásainak megfelezése, a Magyar Művészeti Akadémia felszámolása, valamint a várba való költözés leállítása is.
2017. október 16. 17:31
p
0
0
270
Mentés
Miután a Momentum vasárnap bemutatta a programját, sok kritkát kapott arra vonatkozóan, hogy a megfogalmazott ígéretekhez annyi pénz kellene, amennyit a költségvetés nem tud fedezni. A Momentum erre publikált egy írást arról, honnan teremtenék elő a szükséges forrásokat.
A párt a cikkben felhívja a figyelmet arra, hogy a programnak több olyan pontja is van, amely nem növeli jelentősen a kiadásokat. Ilyen például az öregségi minimumnyugdíj 28 500 forintról 35 000 forintra való emelése, amely kevesebb mint 10 milliárd forintba kerülne. Kihangsúlyozzák azt is, hogy „a program minimum négyéves, de helyenként több ciklust is érintő intézkedéseket tartalmaz, így azok fedezetét sem feltétlenül a 2018-as költségvetésben, a jelenlegi makrogazdasági keretek között kell keresni”. Ráadásul arra számítanak, hogy „2022-re nagyjából 700 milliárd forinttal nő a költségvetés mozgástere”.
A Momentum azt is aláhúzza, hogy a jelenlegi „pazarló módon működő” állam átalakításával 300 milliárd forintot tudnának átcsoportosítani más területekre.
Ezek az átalakítások az alábbiak lennének:
Megszüntetnék a Miniszterelnöki Kabinetirodát, mert szerintük „a sajtótermékek kézivezérlésének, a gyűlöletkeltő platátkampányoknak vagy a hazug nemzeti konzultációknak nincs helyük egy demokráciában”.
Csökkentenék a Miniszterelnökség kiadásait. Mint írják: „a személyi és dologi kiadásainak, illetve beruházásaira költött pénz 30%-os csökkentése indokolt”.
Az Eximbankon és a Nemzeti Kereskedőházakon keresztül adott pénzek megszüntetésével is spórolnának.
Csökkentenék a közmédia kiadásait, mert úgy látják, „fele ennyiből is nyújtható a jelenlegi nevetséges és nézhetetlen propagandasajtónál nagyságrendekkel jobb szolgáltatás”.
A Magyar Művészeti Akadémia és „az áltudományos kutatóintézetek” felszámolása is a terveik között van.
Leállítanák a kormány Várba költözését, a Budapest–Belgrád vasútvonalat, a Liget Budapest projektet és a stadionépítéseket.
Magyar Péter egyelőre semmiféle alkura nem hajlandó, de hatalmas bajban lenne a Tisza Párt, ha néhány választókerületben a kormánypárti mellett erős óellenzéki jelöltek is ringbe szállnának. Utánajártunk, ki, mire készül.
HA HA HA HAHAHA HAHA HA HA HA.
Mint régen a fiúkkal; összespóroltuk a pénzt és vettük rajta kólát meg fagyit. Nekünk senki nem mondta, hogy akár kormányprogramot is írhatnánk.
ps: amúgy kit érdekel? :D Soha nem fognak a kormányzás közelébe kerülni és ha még az ég is megsegít, akkor jövőre le is maradnak.